Thursday, September 8

Két Jézus megy a sivatagban


Volt egy kis kényszerszünet, lassan igyekszünk bepótolni mindent. Igen, Sné még mindig tartozik a beszámolóval, de annál klasszabb lesz majd!
Tegnap igazi mászkálós szabadnapot tartottunk, és első lépteink a már régóta kiszemelt zarándokhely felé irányultak, hogy leróhassuk kegyeletünk szentként csodált istennőnk oltárán. Igen, valóban, az immár nyolc éve a jóistenünk jobbján üldögélő Lady Di kensingtoni palotájához siettünk (természetesen virágokkal, versekkel és plüsállatokkal felszerelkezve)! Sajnos szavaink kevesek lennének elmondani azt az áhítattal teli érzést, mely a Rácshoz érve fogott el minket. Hozzánk hasonló igaz hívők végeláthatatlan hosszúságban róják le tiszteletüket a kerítésnél, üzeneteket, versek, fotó kivágásokat és saját fénymásolatokat erősítenek fel ide. Az itt készült néhány fotónk alapján ti is részesei lehettek a Csodának.

No comments: